2014. aug. 21.
Eljött
hát a gólyatábor utolsó napja is. Az idő nem olyan volt, mint vártuk. Napsütés
helyett az eső esett. Úgy tűnt, hogy Zánka sem szeretné, hogy elmenjünk.
Mivel
az osztályfőnök így nem tudott semmilyen kinti programot szervezni nekünk,
ezért délelőtt múzeumokban járkáltunk, délután pedig indultunk.
Reggel-1200:
Hangos
zuhogásra és ijesztő mennydörgésre ébredtem. Olyan álmos voltam, hogy
összefolytak előttem a színek. Miközben tisztult a látásom hallottam, hogy
valaki keservesen sír. A hang azonban nem a mi szobánkból jött, hanem a
mellettünk lévőből.
Vikiék
szobája felé a sírás egyre hangosabb lett. A szobába belépve láttam egy alakot,
aki az ágyán ült és sírt. Cinti volt az…
-
Cinti, mi a baj? – kérdeztem suttogva, mikor az ágya mellé értem.
-
Se-semmi. – zokogta Cinti.
-
Na, nekem nyugodtan elmondhatod.
-
Hát, jó. De ne mond el senkinek.
-
Nem fogom.
- (
Sóhajtott) Tudod nemrég szakítottam a volt barátommal és kiderült, hogy már
barátnője van…
- Ohh…
- És
az a legrosszabb, hogy a volt legjobb barátommal jött össze. – mesélte Cinti
megkönnyebbülten.
Még
beszélgettünk egy kicsit aztán elköszöntünk egymástól. Cinti még visszafeküdt
aludni én azonban már nem,.. Inkább elmentem zuhanyozni, aztán pedig
felöltöztem. A koptatott farmeremet vettem fel egy rózsaszín hosszú ujjú
felsővel. Mikor felöltöztem néztem meg az időt. Még csak fél hat volt… Úgy
döntöttem, hogy játszom egy kicsit a Rubik kockámmal. Mire már egy párszor
kiraktam a többiek már fel is keltek. Adél meglepődve nézte, hogy már kész
vagyok, de nem kérdezett rá miért.
Reggeli
után felszálltunk a buszra és elindultunk az első múzeum felé. Az első
múzeumban képeket, a másodikban szobrokat néztünk meg. Mondjuk nekem eléggé
tetszett, főleg a szobros… Lőttem is egy szelfit Károly Róberttal.
Ebéd
után, ami zöldséges spagetti volt (Blahh), csomagoltunk. Mindent szép rendben kellett
hagynunk úgy, ahogy volt.
A
hazafelé vezető út nem volt valami érdekes kivéve egy valamit.
*Útközben:
Hino
épp felakarja bontani a Cola-ját, de annak a buborékjai a palack szája felé
közeledtek.
-
Fut! Fut! – kiabálta Hino és odatartotta Anikó felé.
A
fél Cola szegény Anikó ruhájára ment. Olyan vicces szituáció volt, hogy az
egész busz ezen nevetett..
Egerbe
érve mindenki elbúcsúzkodott a barátaitól.
-
Szia, Lola! Majd írok. – ölelt át Adél.
- Én
is. Szia! – búcsúzkodtam és még szorosabban öleltem.
A
kocsihoz érve rátámadtam anyámra. Tiszta nyál lett az arca (Hi-hi).
Hazaérve
annyira elfáradtam, hogy úgy ahogy voltam bebújtam az ágyamba és elrepültem az
álmok szigetére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése