Második nap/ második felvonás

Tanítási nap/2
2014. szeptember 02.


Valentinnal Adél után siettünk, de kedves barátnőm úgy elpárolgott, mint a levegőben lévő víz. Mindenütt kerestük, de mint múltkor sehol sem találtuk. Így kieszeltünk egy tervet.

- Na jó! Akkor mit is tudunk pontosan? - kérdezte Rebeka, miközben lábát ide oda lóbálta a széken ülve.
- Azt tudjuk, hogy Benedek és Adél aznap délután eltűnt, és senki sem tudja mit csináltak rajtuk kívül. - válaszolta Valentin.
- Ezenkívül ma rajtakaptuk, hogy egy különös alaktól vett valamit. - folytattam.
- És ma küldött nekem egy üzenetet Benedek, hogy fedezzem tanuló alatt. - közölte az új információt velünk Jani.
- Hogy mi? Ezt mikor küldte? - kérdezte Rebi és egyből odaszaladt Janihoz, hogy belekukkantson a telefonjába. - Had nézzem csak. - azzal elvette a telefont és azonnal rácsatlakoztatta a laptopjára. Rebi irtó gyorsan gépelt, és egy csomó alkalmazás bukkant fel a képernyőjén.
- Most mit csinálsz? - kérdezte Valentin.
- Egy program segítségével megnézem, hogy mikor küldte el pontosan az üzenetet és éppen hol tartózkodott akkor. Miután ez megvan, lefuttatok egy alkalmazást és tessék! Voilá, Benedek éppen a plázában van - mutatta felénk a laptopját Rebi. amelynek képernyőjén a pláza épülete látszott.
- Hihetetlen! Nem is tudtam, hogy ilyen zseni vagy. - mondta büszkén Valentin és egy barackot nyomott a lány fejére. - Kösz. - mosolygott rá Rebeka és arrébb lökte a vigyorgó fiút.

- Akkor kettéosztjuk a csapatot. - mondtam, miközben a pláza térképét vizsgáltam. - De ahhoz kell még egy ember. - jutottam döntésre - Ki az, aki a legmegbízhatóbb és mindenben benne van? Ki az, aki tud titkot tartani és semmitől sem fél? Ki az, aki elég érett erre a feladatra?

Egy órával később

- Nos, akkor mindenki tudja, mit kell tennie? Ha valaki megtalálja a farkast és a bárányt üzenjen a többieknek, és tapadjon rá. Ha lelepleződtök, akkor tereljétek el a figyelmüket. Ha semmit sem találunk, akkor két óra múlva a bejáratnál találkozunk. - adtam át mindenkinek egy adóvevőt majd szétváltunk.

- Nem értem, miért pont engem választottatok. - nézett rám értetlenül Dénes, miközben a plázában sétáltunk úgy 20 perce.

- Már mondtam, a többiek téged választottak. - válaszoltam.
- És te? - állt meg egy percre. - Én? - kérdeztem vissza. - Te is engem akartál, vagy valaki mást. - Nekem mindegy volt. - Értem. - azzal megfordult és olyan gyorsan szedte a lábait, hogy alig tudtam utolérni.
- Hé! Várj már! - értem utol, de ő megfogta a karomat és lehúzott a mögötte lévő padra. - Most meg mit csinálsz? - kérdeztem tőle, és mindenáron kiakartam szabadulni, de ő rátette a kezét a számra és elővette az adóvevőt. - Rómeó a csapatnak. Ismétlem. Rómeó a csapatnak. - szólt bele Dénes. - Mond Rómeó. - válaszolt egy hang. - Júliával megtaláltuk a farkast és a bárányt. - Én elhúztam a szám elől Dénes kezét és azonnal forgolódni kezdtem. Mindenhol kerestem őket, aztán megláttam őket a Pepcoban. - Azonnal ott vagyunk. - szólt Valentin a rádión keresztül. - Nem kell, elintézzük. Maradjatok a helyeteken. - Dénes rákulcsolta ujjait az enyémekre majd felhúzott. Az adóvevőt időközben eltette és a Pepco felé igyekezett. Nem mentünk be, hanem a közelében lévő kirakatot néztük.
- Miért nem megyünk be? - kérdeztem halkan, de ő csak az üveget bámulta. - Dénes? - simítottam meg a karját, mire rám nézett. - Innen is tökéletesen látunk. - Dénes olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy tisztán éreztem friss mentolos szájszagát és édeskés parfümét. Az arcom olyan gyorsan váltott át rákvörösre, mint a kaméleon veszély közben. - Nyugi, sosem tennék olyat, ami ártana neked. - a vér is megált bennem, a szemem kiguvadt, mint azoknak a nagyszemű plüssöknek, a mellkasom hirtelen emelkedett a gyors légzésem miatt. Dénes elengedte a kezemet és kikerült engem.
Adélék után pár méterrel lemaradva követtük őket. Adél boldognak látszott. Mosolygott és valamin mindig elnevette magát. Bárcsak összejönne Benedekkel. Teljesen összeillenek.Dénes hirtelen megrántotta a karomat és magafelé fordított. Olyan közel volt hozzám, hogy szinte teljesen összeértünk. Teste a testemhez simult, nem bírtam megállni, hogy ne az ajkát bámuljam. Olyan puhának és csábítónak tűnt. Dénes lassan lehajolt hozzám, hüvelykujjával megsimította arcomat és egy kósza tincset a fülem mögé igazította. Tengerkék szeme úgy csillogott, mint egy gyémánt. Ujjaimat gyengéden vörös hajába fúrtam és még közelebb álltam hozzá. Szüntelenül csillogó ajkát bámultam. Csókold meg! Csókold meg!
Dénes hirtelen hátralépett, ezzel hatalmas helyet hagyva kettőnk között. Mély levegőt vett és ujjait vörös haján végigszántotta.
- Majdnem lebuktunk! Legközelebb figyelj oda jobban! - csattant fel Dénes.
Sajnos Bendekék a nyomát vesztettük. Sem mi, sem a többiek nem látták már őket. Ez a mi hibánk volt. Mi vesztettük szem elől őket. Mikor felértem a szobánkba hanyatt terültem az ágyamon. Adél már rég lement a tanulószobára. Rebeka pedig épp Valentinnal egyeztetett. Leakarta jegyezni a történteket és ehhez persze Dénes segítsége is kellett. Dénes. Úgy kavarogtak iránta az érzéseim, mintha a fekete lyuk örvényét láttam volna. Szerettem volna vele lenne, de egyúttal nélküle is. Ha már az eszembe jutott a szívem olyan gyorsan dobogott, mintha épp megállni készülne. Többször is, egymás után lejátszottam, azt ami ma kettőnk között történt. Vagy ami nem. Nem tudom eldönteni, mit is akarok pontosan. Őt, teljesen, vagy csak azt, amit érezni akarok iránta.

Második nap/ Első felvonás

Tanítási nap/2
2014. szeptember 02.

Harmadik óra eleje. A tanár épp most ossza ki a szintfelmérőket. Adél tegnap este, de még ma reggel sem mondott semmit. Ahogy Benedek sem. Különös. A szintfelmérőt tanulmányozva azon gondolkodtam, hogy vajon mi értelme van ennek a tesztnek. Ma már ez a második amit ki kellett töltenünk. A szintfelmérővel először Viki lett kész az óra második felében. Utána pedig már egyre többen. Nem mintha én rosszul haladtam volna, vagy egyszerűen nem tudtam volna, csak éppen nem volt kedvem sietni. A magam megszokott módján írtam a roppant egyszerű kérdésekre a roppant egyszerű választ. Mikor kész lettem, csak akkor vettem észre, hogy Rebekának egyáltalán nem megy. A tanár mellette állt és próbált segíteni, de neki még úgy sem sikerült.
- Jaj! Istenem-istenem! De buta vagy kislányom! - rimánkodott a tanárnő.
A negyedik óra matek volt. A kedvenc órámat tanító férfi úgy lépett be a terembe, mint aki a háta közepére sem kíván bennünket. Elnyűtt edzőcipőt, kifakult barna nadrágot, és piszkos fekete felsőt viselt. Tenyerét nadrágjába törülte, a kezében lévő könyveket pedig unottan az asztalra tette.
- Jó reggelt! Kérnék két fiút, aki lemegy a könyvtárba és felhozza az összes sárga feladatgyűjteményt és zöld matematika tankönyvet. - Bálint és Andris a kérés után már rohant is a könyvtárba. - Van rendes számológépük? - vonta fel a tanár unottan az egyik szemöldökét.
- Az van, amit a felvételikor kaptunk. - nyávogta Cinti. Hát igen. A felvételi. Emlékszem nekünk a központi előtt egy nappal már itt kellett lennünk. Teszteket kellett kitöltenünk két órán keresztül. Akkor kaptunk ajándékba évkönyvet, csokit és az említett gagyi számológépet.
- Az nem jó. Szólok az osztályfőnöküknek, hogy szerezzen be maguknak normálisat. - az ajtó kinyílt, Andris és Bálint pedig belépett rajta néhány könyvvel a kezükben. Mindenkinek kiosztottak egy zöld könyvet és  minden padra tettek egy sárgát.
- Rendben, akkor mindenki tanulja meg a következő órára az első harminc szám hatványát. - adta ki az első házi feladatot matektanárunk az óra vége felé.
- De hát az holnap lesz. -  háborodott fel Valentin.
- És? Úgysem kell holnapra mást tanulniuk. - a csengő megszólalt a tanár pedig kilépett rajta.
Az utolsó két óránk informatika volt. Az első óra elment azzal, hogy bemutatkoztunk a tanárnak. A második órában pedig elkezdtük az anyagot. Ebben a tanévben meg kell szereznünk az ECDL-bizonyítványt. Hogy sikerülhessen motivációként fel kellett írnunk a füzetünk első oldalának tetejére a következőt: AZ ECDL-BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSE. Adél valószínűleg nem értette, hogy hova kell írni, mert ő az egész első oldalra rózsaszín szövegkiemelővel írta fel az említett szöveget. A tanár kb. másfél oldalt diktált le, amit természetesen holnapra tudni kell.
Az utolsó óra után az aulában elhelyezett három parafatáblán lévő klubokat néztük meg. Az iskolában lehet jelentkezni az énekkarba, a focicsapatba (fiúknak), a fotóklubba, a rajzszakkörbe, a tánccsapatba, a zeneiskolába, a szurkolócsapatba, a suliújságba, a színjátszókörbe és az atlétika csapatba. Kedden, tehát ma három órától az atlétikát és öt órától a zeneiskola bemutatóját nézhetjük meg. Szerdán kettőtől a szurkolócsapat előadásába és a focicsapat játékába, háromtól a rajzszakkor kiállításába, négykor pedig a suliújság munkálkodásába kukkanthatunk be. Csütörtökön egy órakor a színjátszókör előadását, fél háromkor az énekkar bemutatóját, három órakor a tánccsapat összeállítását, négy órakor pedig a fotóklub kiállítását tekinthetjük meg.

- Na? Akkor megnézzük a mai produkciókat? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Én valószínűleg az énekkarba, vagy a rajzszakkörbe fogok jelentkezni. Nincs értelme, hogy megnézzem a mai előadásokat. - Adél tovább bámulta a parafatáblán lévő papírokat. Minden kimondott szava jegesen csengett. - De te menj csak, ha akarsz. - azzal sarkon fordult és elment.

Öt órakor a zeneteremben ültem. Rajtam kívül még ötvenen lehettek, akik nézőként érkeztek. Emberek tömkelege állt az ajtóban vagy foglalta el a teremben még szabadon lévő helyeket.
- Szia! Hát te, mit keresel itt? - foglalta el a mellettem lévő üres helyet Valentin.
- Gondoltam megnézem a zenekart, kíváncsi vagyok a hegedűs játékára, már ha lesz olyan. De te mit keresel itt? Csak nem játszol valamilyen hangszeren?
- Eltaláltad. Pár éve gitározok és szeretném folytatni. - villantotta rám huncut mosolyát Valentin.

Az előadás elkezdődött és hihetetlenül szuper volt. Először egy zongorista játszott. Néhányszor hibázott, de ezeket leszámítva nagyon ügyes volt. Utána hallottunk egy fuvola, egy furulya, egy klarinét és egy csembaló előadását. Az utánuk következő volt az, akire én vártam. Egy magas, hollófekete hajú, csokoládé barna és kreol bőrű fiú a világ legcsodálatosabb hangszerével lépett a világ legkisebb színpadjára. A fiú röviden bemutatkozott, majd a vonót felemelve elkezdte a szívemnek már oly ismerős darabot. Vivaldi négy évszakából az ősz egy kis részletét adta elő. Egyszerűen csodálatos volt. Nem tudom pontosan, hogy milyen arcot vágtam, az előadás közben, de amikor kinyitottam a szemem Valentin lágy kacagása fogadott.
Az utolsó hangszer a szintetizátor volt. Az előadás végén láttam Valentin csalódott arcát. Annyira szeretett volna hallani egy gitárszólót. A zeneiskola igazgatója a műsor végén mindenkinek, aki kért kiosztott egy jelentkezési lapot.
- Elnézést! - szóltam a mellettem álló negyvenes éveiben járó férfinak. - Gitár játékot is tanítanak? - kérdeztem. Valentin abban a pillanatban rám nézett, találkozott a tekintetem az övével és halvány reménysugarat láttam tengerkék szemében.
- Igen, hogyne. Ma is fellépett volna egy lány, de a fellépés előtt pár órával belázasodott és másik beugrót nem találtunk helyette. Ön csak nem gitározik?  - kérdezte a zeneiskola igazgatója olyan mosollyal az arcán, mintha most akadt volna a világ legnagyobb kincsére. Ránéztem Valentinra és olyan boldogságot láttam az arcán, mint még soha. - Én nem, de a barátom igen. - mutattam a mellettem ülő, bordó felsőt viselő osztálytársamra.
Az úr bemutatkozott és kezet fogott Valentinnal. Váltottak pár szót, majd az úr elköszönt, hogy kiossza a többi jelentkezési lapot a kíváncsi jelentkezőknek.

- Na? Milyen volt a hegedűs? - Kérdezte tőlem Valentin, miközben a kollégium felé baktattunk.
- Jó. Sőt! Egyszerűen mesés volt! - lelkesedtem.
Pár perccel később újból megszólaltam.
-Figyu, nem tudod, hogy tegnap Benedek meg Adél mit csináltak?
-Nem. - válaszolta. - Nekem sem mondott semmit. - szívott egyet a kézében lévő félig elégett cigiből. Vajon mi lehet az, amit ennyire el kell titkolni? És miért nem ossza meg velem, a legjobb barátnőjével Adél? Vagy nem is vagyunk legjobb barátnők? Talán még barátok sem? Nem tudom, mit higyjek.
A koli bejáratánál megpillantottam Adélt. Egy fura, szemüveges sráccal beszélgetett. A srác kb. 180 cm magas volt és világosbarna haját hátul copfba kötötte. Fekete bakancsot, terepmintás nadrágot és fekete trikót viselt. Fekete trikóján átlátszott izmos lapockája, izmai csak úgy kidomborodtak. Az arcát nem láttam, mert a fickó háttal állt nekünk.
Adél idegesnek tűnt. Többször is szétnézett, majd amikor meglátott bennünket gyorsan átadta a kezében lévő pénzt a srácnak. Cserébe Adél egy barna papírzacskót kapott. Mégis mi folyik itt? Adél miért vesz bármit is egy ilyen alaktól? És mégis mit vett?