Gólyatábor harmadik nap

Mrs. Gólyatábor:

2014. aug. 18.

Reggel 7-⁰⁰-kor osztályfőnök kedves hangja és a szemembe sütő nap keltett.

- Jó reggelt gyerekek. 8-⁰⁰-kor találkozunk a szokásos helyen. – közölte velünk vidáman ofő.

Mindenki elég hamar elkészült. A szobában azonban én maradtam utoljára. Mikor épp a táskámat kerestem megláttam, hogy valaki figyel. Lóri volt az…

- Mondták már, hogy te milyen egy szemét állat vagy? – köszönt kedvesen.

- Mi van? – néztem rá értetlenül.

- Tudod, miről beszélek. – azzal beljebb lépett.

- Bocs, de nem tudom. – néztem még mindig.

- Amióta volt az a hülye játékotok a tesóm teljesen kivan. – vallotta be.

- Én-én… - hirtelen nem tudtam mondani semmit.

- Tisztázd a dolgot. Ne reménykedjen hiába. – azzal sarkon fordult és kiment a szobából.

Természetesen utoljára értem a „találka” helyre… A reggeli most finom volt. Bundás kenyér volt, a kedvencem.

Reggeli után egy program várt bennünket. Ilyen önismeret, életvitel féleség volt. Mármint azt mondták.

- Rendben, akkor most mindenkit megszámozunk. Amilyen számot kapsz, oda állsz. Én vagyok az egyes a társam pedig a kettes. – mondta az egyik csoportvezető.

Kettes. Ezt kaptam. Amikor a kettesekhez álltam valami kavarodás lett… Mi egyel többen lettünk. tehát valaki nem jó számot jegyzett meg.

- Na, gyerekek, önként jelentkező, aki átmegy a másik csoportba? – kérdezte tőlünk a csoportvezető.

Természetesen senki sem akart átmenni. Egyszer csak Viki megszólal:

- Lola! Miért nem mész át? Itt úgy sem lát senki sem szívesen. – mondta hatalmas vigyorral az arcán.

Akkora döbbenet és rossz érzés kerülgetett bennem, hogy majdnem lefejeltem azt a buta libát. Végül Cinti ment át a másik csoporthoz. Így az első csoportban ott volt Cinti, András, Anikó, Valentin, Jani, Hino és Benedek. A másik csoportban pedig én, Viki, Anci, Bendegúz, Lóri, Dénes és Adél. Bálint ma nem lehetett velünk, mert nem érezte jól magát.

- Nos, Sziasztok! Az én nevem Varró Kiara. Én leszek a csoportvezetőtök… - mutatkozott be az előttünk álló hölgy.

- Varró? Hé, ikrek! Nem a rokonotok? – kérdezte gúnyosan Bendegúz.

- Attól még, hogy ős is Varró nem kell, hogy a rokonunk legyen. – közölte rideg arccal Lóri.

Mikor elvégeztük az egymás közötti „csevejt” Kiara kiadta az első feladatot.

- Mindenki vegyen két papírlapot és egy tollat! Az egyik papírra írd rá azt, amit megváltoztatnál magadon. A másik papírra pedig a rossz tulajdonságodat.

A feladat mindenkit nagyon elgondolkodtatott. Főleg Adélt. Láttam, hogy csak bámulja azt az ócska fehér lapot. Egy darabig én is azt csináltam, amit ő, de végül mind két lapra írtam valamit.

- Rendben, akkor ki szeretné először felolvasni? – kérdezte mosollyal az arcán Kiara.

Mindenki megdöbbent, senki sem akarta elmondani mit írt. Így Kiara választott.

- Viki, te mit írtál?

- É-én? Ch… Én semmit sem változtatnék meg magamon, mert tökéletes vagyok, ezért nincs rossz tulajdonságom sem. – válaszolta Viki a „hercegnő”.

Mindenki máshogy reagált Viki mondandójára. Volt, aki szégyenkezve nézte, de volt olyan is, aki pedig kész gyönyörrel. És voltam én, aki majdnem elhányta magát.

Míg mindenki nézte Vikit Adél megszólalt:

- Én úgy gondolom, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy. Ha valamit megváltoztatnál magadon, akkor az már nem te lennél. Azzal, hogy vannak, hibáink vagyunk egyediek, mások, mint a többi ember. Azzal vagyunk önmagunk. Nélkülük mi is csak utánzatok lennénk, egy a sok közül. Ezért gondolom azt, hogy nem szabad semmit sem megváltoztatni magunkban, és hogy a rossz tulajdonságaink nélkül nem mi lennénk azok.

Ez volt Adél első nagy monológja. Ami akkor történt soha nem fogom elfelejteni. Se hang, se szó. Csak az emberek lassú lélegzete és a fák susogását lehetett hallani. A döbbent, önmagukba néző tekintetek. Minden megfagyott körülöttünk. Aztán valaki elkezdett tapsolni. Én voltam az… Utánam Dénes majd Lóri, végül már mindenki tapsolt. Míg a másik csoport hangos nevetésben tört ki, addig mi tapsviharral.

Kiarával nagyon jól éreztük magunkat. Vicces, mókás feladatokat osztott ki nekünk. Volt például fogócska, találd ki, rajzverseny és még játékos mondatkészítés is.

- Na, akkor a következő feladat az lesz, hogy mindenki elvesz egy papírt és egy tollat. Mindenki ír magának egy levelet, amit majd karácsonykor megkap. – ismertette velünk a feladatot Kiara.

- Miről írjunk? – kérdezte Anci.

- Amiről csak szeretnétek…

Mindenki elment egy külön helyre, ahol senki sem látja, hogy mit ír. Mivel az összes jó hely foglalt volt, így ott, ahol voltam kezdtem el írni…

Kedves idősebb Lola!

Nagyon örülök, hogy mégis eljöttem. Az osztálytársaim kicsit furák, igazán vegyes egy osztály. J

Van itt hercegnőtől kezdve titokzatos hippiig minden. Most épp Adél az, aki a legközelebb áll a szívemhez. Vikit és a bandáját ki nem állhatom. Dénest pedig… Hát… Most épp… Mindegy… Remélem, hogy jó barátok leszünk.

Remélem, jól fogsz tanulni, kedves leszel és vidám.

Puszi Lola J <3

Mikor a levelet megírtam beletettem egy borítékba és tettem még hozzá egy kis pénzt meg gumicukrot.

A levélírás után egy újabb játék következett… Az utolsó játék.

Egy kék színű gombolyag cérnáját kellet a karunkra kötni akkor, amikor a gombolyag hozzánk ért.

Így ért véget a gólyatábor legjobb programja.

Délután három óráig volt egy kis szabadidőnk ebéd után, így Adéllal elmentem szuvenírt vásárolni.

- Figyu, szerinted mennyibe kerül ez a nyaklánc, - kérdezte Adél vidáman.

- Ööö… 600 Ft. – válaszoltam.

- Oké, akkor megveszem.

Én egy masnis hajcsatot és egy gyöngykarkötőt vettem a húgomnak. A szüleimnek pedig egy-egy hűtő mágnest. Magamnak nem vettem semmit…

Mikor indultunk volna vissza Adél elővette a nyakláncot. Azt, amelyiknek megkérdezte az árát.

- Tessék! Mivel kettő van benne, így az egyik legyen a tiéd, a barátságunk emlékére. - mondta boldogan Adél.

- Köszönöm, de nem kellet volna. – és elvettem a nyakláncot.

Három órakor megint úszni mentünk. Az odút vidáman telt. Sokat beszéltem Adéllal.

A Balatonban az osztályunk egy hatalmas kört alkotott. Mindenki egymást fröcskölte. Mikor láttam, hogy Dénes kimegy eszembe jutott a testvére reggeli mondata, így utána mentem.

- Dénes! Dénes, várj meg! – kiáltottam.

Dénes megállt, majd közeledett felém.

- Hova mész? - kérdeztem.

- Meguntam a vizet, ezért kimegyek napozni. – válaszolta mosolyogva.

- Én is mehetek veled?

- Persze!

Azzal kimentünk a partra. A törölközőmet az övé mellé tettem. Dénes lefeküdt a pokrócára én pedig leültem mellé. Kis idő múlva Dénes felült és megkérdezte, hogy bekenje-e a hátamat. Elfogadtam az ajánlatát.

Dénes a saját naptejét használta. Olyan lágyan vitte fel a krémet a hátamra, hogy majdnem elaludtam.

- Tessék! Kész is van. Most már biztosan nem fogsz leégni. – mondta boldogan.

- Köszönöm szépen! Figyelj… - kezdtem neki, de még mielőtt tisztázhattam volna vele az „ügyet” valaki hátulról fejbe dobott egy labdával…

- Au! – fordultam a dobás irányába.

Észrevettem, hogy a hátam mögött álló kislány és a haverjai engem illetve a labdát nézik.

Megfogtam a labdát és odamentem hozzájuk.

- Ez a ti labdátok? – mutattam a labdára.

- I-igen! – válaszolta a kislány félénken.

- Tessék!- mosolyogtam rájuk.

- Néni nagyon fájt? – kérdezte a kislány, aki elvette tőlem a labdát.

- Nem!

A kislány ezután mosolyogva átölelt majd megkérdezte, hogy játszok-e velük.

- Sajnálom, de a barátom ott vár. – és rámutattam Dénesre. – Talán majd legközelebb!

- Bácsi, ugye nem baj, ha a felesége velünk játszik?- ordított a kislány.

Úgy láttam, hogy nem csak engem sokkolt a „feleség” szó. Dénes annyira elvörösödött, hogy pirosabb volt az arca a hajánál. Mivel Dénes nem válaszolt, ezért az egyik kislány elment érte és magával húzta. Dénes még vörösebb lett, amikor mellém ért. Szegény inkább beszállt a játékba.

Egész délután a gyerekekkel játszottunk. a kislány, aki elvette tőlem a labdát Vivi volt, amelyik pedig hozzám vonszolta Dénest Bogi. Dénes nagyon jól kijött az apróságokkal, főleg Viktorral, aki fejbe dobott labdával.

Vacsora után moziba mentünk, ami 19-³⁰-kor kezdődött.

- Rendben, akkor, ha beengednek minket, akkor mindenki foglaljon el egy helyett- szólt hozzánk osztályfőnök.

Kb. fél óra múlva nyitották ki az ajtót. Szerencsére nem volt hideg, így nem fagytunk meg. Azonban az alatt a fél óra alatt borzasztóan éhes lettem. A mozi egyébként annyiból állt, hogy egy terembe kivetítőt tettek és kész. Amit pedig megnéztünk, az pedig Magyarország élővilága volt. Elég uncsi volt főleg úgy, hogy már egyszer láttam bioszon.. Nem is csoda, hogy a fél társaság aludt az egész előadás alatt. Mondjuk jó is sült ki ebből a „moziból”. Újabb barátot szereztem, Andrist. Ki hitte volna pff..