Fejléc

2016. április 2., szombat

Második nap/ Első felvonás

Tanítási nap/2
2014. szeptember 02.

Harmadik óra eleje. A tanár épp most ossza ki a szintfelmérőket. Adél tegnap este, de még ma reggel sem mondott semmit. Ahogy Benedek sem. Különös. A szintfelmérőt tanulmányozva azon gondolkodtam, hogy vajon mi értelme van ennek a tesztnek. Ma már ez a második amit ki kellett töltenünk. A szintfelmérővel először Viki lett kész az óra második felében. Utána pedig már egyre többen. Nem mintha én rosszul haladtam volna, vagy egyszerűen nem tudtam volna, csak éppen nem volt kedvem sietni. A magam megszokott módján írtam a roppant egyszerű kérdésekre a roppant egyszerű választ. Mikor kész lettem, csak akkor vettem észre, hogy Rebekának egyáltalán nem megy. A tanár mellette állt és próbált segíteni, de neki még úgy sem sikerült.
- Jaj! Istenem-istenem! De buta vagy kislányom! - rimánkodott a tanárnő.
A negyedik óra matek volt. A kedvenc órámat tanító férfi úgy lépett be a terembe, mint aki a háta közepére sem kíván bennünket. Elnyűtt edzőcipőt, kifakult barna nadrágot, és piszkos fekete felsőt viselt. Tenyerét nadrágjába törülte, a kezében lévő könyveket pedig unottan az asztalra tette.
- Jó reggelt! Kérnék két fiút, aki lemegy a könyvtárba és felhozza az összes sárga feladatgyűjteményt és zöld matematika tankönyvet. - Bálint és Andris a kérés után már rohant is a könyvtárba. - Van rendes számológépük? - vonta fel a tanár unottan az egyik szemöldökét.
- Az van, amit a felvételikor kaptunk. - nyávogta Cinti. Hát igen. A felvételi. Emlékszem nekünk a központi előtt egy nappal már itt kellett lennünk. Teszteket kellett kitöltenünk két órán keresztül. Akkor kaptunk ajándékba évkönyvet, csokit és az említett gagyi számológépet.
- Az nem jó. Szólok az osztályfőnöküknek, hogy szerezzen be maguknak normálisat. - az ajtó kinyílt, Andris és Bálint pedig belépett rajta néhány könyvvel a kezükben. Mindenkinek kiosztottak egy zöld könyvet és  minden padra tettek egy sárgát.
- Rendben, akkor mindenki tanulja meg a következő órára az első harminc szám hatványát. - adta ki az első házi feladatot matektanárunk az óra vége felé.
- De hát az holnap lesz. -  háborodott fel Valentin.
- És? Úgysem kell holnapra mást tanulniuk. - a csengő megszólalt a tanár pedig kilépett rajta.
Az utolsó két óránk informatika volt. Az első óra elment azzal, hogy bemutatkoztunk a tanárnak. A második órában pedig elkezdtük az anyagot. Ebben a tanévben meg kell szereznünk az ECDL-bizonyítványt. Hogy sikerülhessen motivációként fel kellett írnunk a füzetünk első oldalának tetejére a következőt: AZ ECDL-BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSE. Adél valószínűleg nem értette, hogy hova kell írni, mert ő az egész első oldalra rózsaszín szövegkiemelővel írta fel az említett szöveget. A tanár kb. másfél oldalt diktált le, amit természetesen holnapra tudni kell.
Az utolsó óra után az aulában elhelyezett három parafatáblán lévő klubokat néztük meg. Az iskolában lehet jelentkezni az énekkarba, a focicsapatba (fiúknak), a fotóklubba, a rajzszakkörbe, a tánccsapatba, a zeneiskolába, a szurkolócsapatba, a suliújságba, a színjátszókörbe és az atlétika csapatba. Kedden, tehát ma három órától az atlétikát és öt órától a zeneiskola bemutatóját nézhetjük meg. Szerdán kettőtől a szurkolócsapat előadásába és a focicsapat játékába, háromtól a rajzszakkor kiállításába, négykor pedig a suliújság munkálkodásába kukkanthatunk be. Csütörtökön egy órakor a színjátszókör előadását, fél háromkor az énekkar bemutatóját, három órakor a tánccsapat összeállítását, négy órakor pedig a fotóklub kiállítását tekinthetjük meg.
- Na? Akkor megnézzük a mai produkciókat? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Én valószínűleg az énekkarba, vagy a rajzszakkörbe fogok jelentkezni. Nincs értelme, hogy megnézzem a mai előadásokat. - Adél tovább bámulta a parafatáblán lévő papírokat. Minden kimondott szava jegesen csengett. - De te menj csak, ha akarsz. - azzal sarkon fordult és elment.
Öt órakor a zeneteremben ültem. Rajtam kívül még ötvenen lehettek, akik nézőként érkeztek. Emberek tömkelege állt az ajtóban vagy foglalta el a teremben még szabadon lévő helyeket.
- Szia! Hát te, mit keresel itt? - foglalta el a mellettem lévő üres helyet Valentin.
- Gondoltam megnézem a zenekart, kíváncsi vagyok a hegedűs játékára, már ha lesz olyan. De te mit keresel itt? Csak nem játszol valamilyen hangszeren?
- Eltaláltad. Pár éve gitározok és szeretném folytatni. - villantotta rám huncut mosolyát Valentin.
Az előadás elkezdődött és hihetetlenül szuper volt. Először egy zongorista játszott. Néhányszor hibázott, de ezeket leszámítva nagyon ügyes volt. Utána hallottunk egy fuvola, egy furulya, egy klarinét és egy csembaló előadását. Az utánuk következő volt az, akire én vártam. Egy magas, hollófekete hajú, csokoládé barna és kreol bőrű fiú a világ legcsodálatosabb hangszerével lépett a világ legkisebb színpadjára. A fiú röviden bemutatkozott, majd a vonót felemelve elkezdte a szívemnek már oly ismerős darabot. Vivaldi négy évszakából az ősz egy kis részletét adta elő. Egyszerűen csodálatos volt. Nem tudom pontosan, hogy milyen arcot vágtam, az előadás közben, de amikor kinyitottam a szemem Valentin lágy kacagása fogadott.
Az utolsó hangszer a szintetizátor volt. Az előadás végén láttam Valentin csalódott arcát. Annyira szeretett volna hallani egy gitárszólót. A zeneiskola igazgatója a műsor végén mindenkinek, aki kért kiosztott egy jelentkezési lapot.
- Elnézést! - szóltam a mellettem álló negyvenes éveiben járó férfinak. - Gitár játékot is tanítanak? - kérdeztem. Valentin abban a pillanatban rám nézett, találkozott a tekintetem az övével és halvány reménysugarat láttam tengerkék szemében.
- Igen, hogyne. Ma is fellépett volna egy lány, de a fellépés előtt pár órával belázasodott és másik beugrót nem találtunk helyette. Ön csak nem gitározik?  - kérdezte a zeneiskola igazgatója olyan mosollyal az arcán, mintha most akadt volna a világ legnagyobb kincsére. Ránéztem Valentinra és olyan boldogságot láttam az arcán, mint még soha. - Én nem, de a barátom igen. - mutattam a mellettem ülő, bordó felsőt viselő osztálytársamra.
Az úr bemutatkozott és kezet fogott Valentinnal. Váltottak pár szót, majd az úr elköszönt, hogy kiossza a többi jelentkezési lapot a kíváncsi jelentkezőknek.

- Na? Milyen volt a hegedűs? - Kérdezte tőlem Valentin, miközben a kollégium felé baktattunk.
- Jó. Sőt! Egyszerűen mesés volt! - lelkesedtem.
Pár perccel később újból megszólaltam.
-Figyu, nem tudod, hogy tegnap Benedek meg Adél mit csináltak?
-Nem. - válaszolta. - Nekem sem mondott semmit. - szívott egyet a kézében lévő félig elégett cigiből. Vajon mi lehet az, amit ennyire el kell titkolni? És miért nem ossza meg velem, a legjobb barátnőjével Adél? Vagy nem is vagyunk legjobb barátnők? Talán még barátok sem? Nem tudom, mit higyjek.
A koli bejáratánál megpillantottam Adélt. Egy fura, szemüveges sráccal beszélgetett. A srác kb. 180 cm magas volt és világosbarna haját hátul copfba kötötte. Fekete bakancsot, terepmintás nadrágot és fekete trikót viselt. Fekete trikóján átlátszott izmos lapockája, izmai csak úgy kidomborodtak. Az arcát nem láttam, mert a fickó háttal állt nekünk.
Adél idegesnek tűnt. Többször is szétnézett, majd amikor meglátott bennünket gyorsan átadta a kezében lévő pénzt a srácnak. Cserébe Adél egy barna papírzacskót kapott. Mégis mi folyik itt? Adél miért vesz bármit is egy ilyen alaktól? És mégis mit vett?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése