Első nap

Tanítási nap/1.
2014.szeptember 01.

- Jó reggelt! Mindenki ébredezzen. A tisztaságisok jöjjenek a kulcsokért. – ébresztett egy borzalmas hang az ajtó feletti hangszóróból.
Adéllal szinte egyszerre nyögtünk fel, amikor meghallottuk, hogy a hangszóróból az Eger Rádió szól. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen ébresztésben lesz részünk.
Az öltözékemet nem volt nehéz kiválasztani. Ugyanabban megyek, mint mindenki. Matrózblúzban és fekete szoknyában. Miután felöltöztünk és befejeztük a szoba kitakarítását, ami abból állt, hogy kivittük a szemetet, felsepertük a kék padlót, beágyaztunk és kinyitottuk a kis ablakot, lementünk reggelizni. Az ebédlőben valami iszonyatos bűz volt, ezért Adéllal elvettük a reggelinek szánt joghurtot és magvas kiflit. Útközben az iskolába vettük csak észre, hogy ocsmány szagot árasztunk ki az ebédlő miatt.
Az iskolába érve az udvaron megpillantottuk az ikreket. Kérdés nélkül odamentünk hozzájuk.
- Sziasztok! – köszöntünk Adéllal az előttünk álló két öltönyös fiúnak.
- Hello! - köszönt Lóri ránk se figyelve.
- Szasz!- biccentett Dénes Adélnak.
- Tudod én is itt vagyok. – szóltam neki oda dühösen.
- És? – még mielőtt válaszolhattam volna Valentin rohant oda hozzánk. Adél és közém furakodva. – Halisztok! Van valami baj? – nézett először rám, majd Dénesre. – Nincs – válaszoltuk mindketten.
Az ünnepség pontban 8 – kor kezdődött, melyet az udvaron tartottak meg. A diákok egymás mögött kettes sorban helyezkedtek el az osztályuk oszlopa mögött. Az ünnepségen először zongora, majd ének, végül egy vers köszöntötte a tanulókat. A műsorszámok és a köszöntés után az igazgató beszéde következett.
Az ünnepség után minden osztály az osztálytermébe igyekezett. Ekkor kezdődött el a helyfoglalós játék. Az osztálytermünkben 10 asztal és 19 szék volt, tehát marad üres hely. Én Adéllal a középső oszlop második padsorát választottam. Előttünk Bálint mögöttünk pedig Benedek ült.

A helyfoglalást követően megszólalt a csengő. Rá öt percre pedig belépett az osztályfőnök. Az alacsony hölgy ma fekete szoknyát és fehér blúzt viselt, lábán pedig fekete szandál ékelődött. Az apró termetű nő azonban igen tekintélyt parancsoló volt. A többi osztály szerint ő volt a legszigorúbb tanár. A kis termetű hölgy az asztala mellet állt. Az osztályfőnökünk elmondta az ilyenkor szokásos dolgokat, a házirendet stb... Ezeken túljutva köszöntött bennünket, majd elmondta, hogy az órarendet a szünetben átvehetjük az irodájában, a tankönyveket pedig a harmadik órában a könyvtárban. A következő órában alá kell írnunk néhány dolgot, kitölteni ezt-azt. Mire ezt mind elmondta ki is csengettek az óráról. A tanár a névsor első 5 diákjával, beleértve velem is, kiviharzott a teremből.
Az osztályfőnöknek a többi tanártól eltérően külön irodája volt. Nem valami nagy, de a termetéhez pontosan illik. Az órarendünk ugyan az, ezért nem értem miért nem diktálták le nekünk.
A második óra elég lassan telt el. Egy csomó papírt alá kellett írni. Az osztályfőnök elmondta, hogy a héten szinte csak teszteket töltünk azért, hogy a képességeinknek megfelelőcsoportba kerüljünk, illetve ezen a héten kell kiválasztanunk egy kötelező délutáni elfoglaltságot.
- Tanárnő, mégis miért van erre szükség? – kérdezte Andris az első sorból.
- Azért, hogy leteljen az 50 órátok az érettségi miatt.
- Tehát csak 50 órát kell kibírnunk? Utána ki is léphetünk? – kérdezte Lóri.
- Pontosan!
- De, akkor mégis mi értelme van? Csinálunk valamit 50 óráig. Ennek semmi értelme. – fakadt ki Adél is. Én már akkor sejtettem, hogy van a dologban valami csavar.
- Csak az osztály első öt legjobb tanulója léphet ki az 50 óra leteltével. – a tanárnő kijelentése mindenkit megdöbbentett. Tudtam! Én úgy tudtam! Hisz ha mindenki kilépne az 50 óra leteltével, akkor nem lennének tagok.
A harmadik órában elmentünk a könyvtárba a tankönyvekért. Összesen 5 könyvet és 2 atlaszt kaptunk, meg angol szótárat. A könyvek átvétele után a gazdasági irodába mentünk, ahol kaptunk egy kisebb csomagot. A csomagon pedig ez állt:

A szünetben eltettem a segélycsomagom a táskámba a könyvek mellé, majd hozzákezdtem a joghurtomnak. Míg én szép lassan ettem krémes finomságomat Adél épp Dénesét próbálta elkunyizni.
- Na, add már nekem. Neked úgy is fogynod kell. – sértegette Dénest.
- Chöö… Nem tudom, miről beszélsz. Nekem tökéletes alakom van – Dénes felállt és testén végigsimította kezét. Arcát magasan az égnek emelte. Adélból és Dénesből egyszerre tört ki a nevetés. Adél persze nem kapta meg Dénes barackos joghurtját.
A negyedik órára a tanár nem egyedül érkezett. Egy réz bőrű, barna hajú, fekete szemű lánnyal lépett be a tanterembe. A lány kb 175 cm magas, karcsú lány volt. Egyszerűen gyönyörű. Nem csoda, hogy a hátunk mögött ülő összes fiú nyála csorgott, ahogy figyelték a lányt.
- Gyerekek, bemutatom új osztálytársatokat Koplányi Rebekát. - Új? Mi van? - Rebeka kérlek foglalj helyet. - a lány körülnézett, hogy hova ülhetne,majd a száját széles mosolyra húzva elindult. Miután elhagyta az első padsort már tudtam hova fog ülni. Mögénk. Dénes és Benedek közé. Adél olyan fehér lett, mint a koli szobánk fala.
Az osztályfőnök megkérte az "új" lányt, hogy mutatkozzon be. A lány felállt, és hozzákezdett. - A nevem Koplányi Rebeka, 15 éves vagyok. Magyarországon születtem, azonban három éves korom óta Spanyolországban éltem édesapámmal. Két hete költöztem Gyöngyösre édesanyámhoz és mostani párjához. Van egy 10 éves féltestvérem Kitti. - szünetet tartott majd folytatta - Édesapám mexikói származású, édesanyám pedig magyar származású. Általános iskola alsó osztályát Mexikóban végeztem el, a felsőt viszont már Spanyolországban. - aztán Rebi szeméből egyszer csak egy könny bukkant ki. Elnézést kért, majd visszaült a helyére. Benedek gyengéden simogatni kezdte Rebi hátát, amitől Adél arca vörös lett. Talán a dühtől. De vajon miért sírt Rebeka? Miért költözött Magyarországra?
Az osztályfőnök mindenkit egymás után meghallgatott. Először Andris, majd Bálint mesélt magáról. A sor folytatódott és végül Adélra került a sor.
- Sípos Adélnak hívnak, 14 éves vagyok. Egerszalókon élek szüleimmel és húgommal. Szeretek rajzolni és énekelni. Még nem tudom mi legyek, de imádok tanulni. Kedvenc tantárgyam a történelem és a kémia. - Adél befejezte mondandóját, tehát én következtem.
- Fanka Lolának hívnak. - hallottam, ahogy valaki nevetni kezd a nevem hallatán. Viki volt az. - 15 éves vagyok. 14 éves húgommal és szüleimmel élek. 11 éves korom óta hegedülök, pár éve pedig társastáncra járok, amivel sok sikert értem el én és csapattársaim. A matektanárom javaslatára jelentkeztem ebbe az iskolába. Kedvenc tantárgyam a matematika és a fizika, de a többi tantárgyat is szeretem. Építészettel akarok foglalkozni, mint az apukám és a nagyapám.
Az óra tovább folytatódott, mindenki sorra került. Az órák után visszamehettünk a kollégiumba. Mivel ma nem volt tanítás, így értelemszerűen tanulószoba sem volt, tehát egészen este hatig kimenőnk volt. A koliba beérve elővettük Adéllal a kajajegyünket és beálltunk a sorba. Az ebéd zöldségleves, pirított máj és rizs volt. Én hozzá sem nyúltam az ebédhez inkább odaadtam Adélnak. Fogalmam sincs, hogy Adél hogy nézhet ki ilyen jól, amikor szinte mindig ehetnéke van.
Adéllal megegyeztünk, hogy felmegyünk a plázába és megeszünk egy-egy gyrost. Annyira örültem, amikor a kényelmetlen matrózblúz helyett a kedvenc ruhám volt rajtam. Egy bézs színű vállpántos ruci, amit a hozzáillő bézs színű szandállal vettem fel. Adél egy fekete-fehér csíkos, pántos ruhát és fekete szandált vett fel. A táskáinkat megragadva már indultunk is. A lépcsőn lefelé összetalálkoztunk Valentinnal és Janival. Megkérdezték, hogy hova megyünk ilyen csinosan, majd amikor elmondtuk, hogy a plázába igyekszünk azt mondták, hogy nem mehetünk egyedül. Természetesen elkísérnek bennünket.
A plázáig az út elég mókásan telt. Eleinte Jani meg Valentin vicceket mesélt, majd miután láthatóan kifogytak belőlük elkezdték pontozni a lányokat 1-10-ig. Mi Adéllal csak fogtuk a fejünket a sok tízes és egyes miatt. A lányok szinte nem is kaptak más pontokat.
A plázába beérve nem is volt kétséges, hogy hova megyünk először. Természetesen enni. Adél és én egy-egy gyrost rendeltünk, Jani csirkeburgert, Valentin pedig pizza-t. Evés után úgy döntöttünk szétválunk. Adél a Vision Expressbe akart menni, Valentin húrokat akart a gitárjához, Jani telefonkiegészítőt, én pedig telefontokot szerettem volna venni. Megegyeztünk, hogy egy óra múlva találkozunk a bejáratnál. Elköszöntünk egymástól, majd Jani és én elmentünk a telefonoshoz. Egy kedves fiatal hölgy egyből a rendelkezésünkre állt.
- Egy telefontokot szeretnék. - böktem ki e tág fogalmat.
- Milyen telefonra? - igazította meg szőke haját az eladó.
- Samsung Galaxy S4 minire.
A hölgy elővett hat különböző telefontokot. Mind nagyon szép volt. Alig tudtam választani.
- Én ezt választanám a helyedben. - mutatott Jani egy rózsaszín nyuszifüles telefontokra. - Ez jobban illik hozzád. - Egyetértően bólintottam majd kifizettem a rózsaszín bolyhos telefontokomat.

- Egy hordozható sony hangszórót szeretnék. - a pult mögött álló hölgy, velem ellentétben, értette Jani kívánságát, és máris elővett két különböző hangszórót. Jani felvette az aprócska, fekete hangszórót és mielőtt megvette volna kipróbálta. Megnyugodva vette észre, hogy a kis kütyü jól működik. Miután Jani megvette amit szeretett volna, még maradt fél óránk a találkozóig. Úgy döntöttünk bemegyünk egy boltba szétnézni. Egy ruhaboltba mentünk be... Meglepődve vettem észre, hogy milyen jó ízlése van, amikor egy bézs színű, csipkés cicanadrágot nyújtott felém.
Fél óra múlva a bejáratnál találkoztunk a többiekkel. Azonban valami más volt. Adél szemüveg nélkül állt mellettünk.
- Hát a szemüveged? - kérdezte Valentin a sokat pislogó Adéltól.
- Az egyik csavar kilazult és lencsét is kell cserélniük, de nincs raktáron olyan amilyen kell. Kb két hét múlva tudnak szerezni. - pislogott tovább Adél.
- De addig hogy fogsz látni? - kérdeztem aggódva.
- Egy hónapos próbalencsém van. - már értem miért pislog annyira.
- Szóval egy hónapig kontaktlencsét fogsz hordani? - kérdezte Jani.
- Talán... Nem tudom.... Lehet...
A koli felé Jani és Valentin ezúttal nem az ismeretlen lányokat, hanem az osztály női tagjait pontozták beleértve minket is.
- Én Adélnak hetest adok. - hallatszott Adél pontja. - Egyetértek. - helyeselt Jani.
- Miért csak hetest? Viki bezzeg tízest kapott. - duzzogott Adél. Amióta elindultunk látványosan jobban érezte magát. Már nem zavarta annyira a kontaktlencse.
- Nos, Vikinek elég nagyok az adottságai, ha érted mire gondolok. - Adél csak bólintott, Valentin pedig folytatta. - Neked  átlagosak. Vikinek szép napbarnított bőre van. A tiéd kicsit fakó. Viki ajkai egyenletesek, a te alsó ajkad viszont elég nagy. Vikinek igéző a pillantása, a tiéd kevésbé az. Lássuk csak... Mi van még? Ja, igen! Viki olyan mint egy tigris, te pedig olyan vagy mint egy félénk nyuszi. - mondanom sem kell Adél milyen mérges lett. Olyat levágott Valentinnak, hogy ott maradt a keze nyoma. Adél az eset után úgy elviharzott, hogy alig tudtam utolérni. A fiúkat otthagyva csak annyit mondott, reméli ez elég merész volt. Miután Adélt utolértem a kedves barátnőm nem hogy meghallgatni, de észre venni sem volt képes. Úgy döntöttem, hogy nincs értelme tovább utána koslatni, mivel nagyon gyorsan ment, ezért inkább visszafordultam és bevártam a fiúkat.
- Annyira sajnálom. Nem tudom mi ütött belé. - szabadkoztam a bocsánatukért Adél helyett.
- Nem a te hibád. Ha nem bírja a kritikát akkor miért kérdezi? - lökött meg a vállával Valentin miközben ő is elviharzott mellőlem.
- Ne is figyelj oda rá. Csak most egy kicsit mérges. Majd megnyugszik. - vigasztalt Jani.
A kollégiumi szobában Adélnak hűlt helye sem volt. Azonban az új lány az ágyán ülve laptopozott.
- Szia. - köszöntött fel sem nézve a laptopjából.
- Szia. Nem láttad Adélt?
- De, kb. 20 perccel ezelőtt dühösen lépett be a szobába. Egyfolytában csak azt hajtogatta, hogy félénk nyuszi, meg hogy majd ő megmutatja. Kicsivel később bejött az a helyes pasi aki mellett órán ülök és Adéllal együtt távozott. Azóta nem is láttam. - pillantott fel egy percre a laptopjából, majd újra a kis képernyőt kezdte bámulni.
Azonnal leszaladtam a lépcsőn, egészen Benedek szobájáig, de Valentinon és Janin kívül senki más nem volt bent. Vajon hova tűnhettek?